Nyolc Tanu

Pete Travis hétszer rendezett életében, abból is hat tévéepizód, a Nyolc Tanu az első egész estés filmje, és meg kell mondani sok rendező szeretné, ha már az első műve ennyire ütne (ha nem is hatalmas, de átlagon mindenképp felüli).
Történetünk Spanyolhonban játszódik amerikai-spanyol nyílvános gyűlésen, ahol tervben van az összefogás napjaink terrorizmusa ellen. Ha nem is a sors kegyetlen iróniája, de öt terorista tesz róla, hogy a nap tényleg a terrorizmus jegyében teljen.
Ugyanis, ahogy az USA elnöke (William Hurt) a mikrofonhoz áll (mind később kiderül, ez a személy csak az elnök dublőre jó amerikai szokás szerint), rögtön kap két golyót a melkasába, a merénylőnek meg nyoma sincs. Természetesen nagy a kapkodás, mindenki menti a bőrét, de ezután jön csak a finálé - when the fat lady sings-, mikoris az egész pódium a magasba röpül. Ha eddig nem volt teljes a káosz, akkor mostmár az. De ahány ember, annyi történet. 8 ember szemszögéből ismerhetjük meg a robbanást, a merényletet és az abba kevert más sugalt történeteket.

Minden egyes történettel visszatekerődik az óra (Night on Earth fíling) és kezdünk átélni mindent az új karakterrel. Engem legjobban az elnök testőrének (Dennis Quaid) a története idegesített. Kissé zavaros gondolkodását a rendezés egész jól visszaadta.
Személy szerint Forest Whitaker volt a legjobb, baromi jó színész és most is megállta a helyét. Egy turistát játszik, ki kamerájával talán felvette a történteket.

A különálló történetek fonala a végén összefűződik, mintha mindenkinek meg volna az útszakasza, nem számít hol vezessen el, a végcél ugyanaz.
A lezárásnál ugyebár nem maradhat el a Happy End (nélküle talán jobban ütött volna!?) a gonosz megsemmisül és az amerikai kormány most is tántoríthatatlan.

Értékelés (spoiler tartalmú):
Mindent összegezve nem rossz akciófilm, habár nem lesz az év filmje nálam. A rendezés egész jó, mindig bírtam ezt a felülről filmezős-forgós megoldást. A színészekkel sincs baj, igaz, itt a párbeszédekért senki sem fog Oscart kapni. Azonban a történet végefelé haladva kezd kicsit sántítani, mintha a forgatókönyvíró és a rendező is kaptak volna egy-egy golyót minimum a lábábukba. Az autósüldözésnél (hogyan is maradhatna el) számos ütközés után is láthatunk képkockákat, ahol Dennis Quaid autója (ha jól emlékszem már, Opel, de nem lényeg) mintha most jött volna ki a gyárból, oly sértetlen.
A végén a főterrorista gondolkodásmódja is mintha megzavarodott volna, 20 percel azelőtt szemrebbenés nélkül kinyírt többszáz embert, majd a menekülést jelentő útszakasza elé ugró kislányt olyannyira ki akarja kerülni, hogy feldől mindenestől. Nanemár. Csak nem furdalt a lelkiismerete?
Mindenesetre nálam mindenképp egy erős 7.5\10, az adrenalin szintem enyhén szólva volt magas a film után.