Na, most fejeztem be, akit érdekel a film, de még nem látta, ne olvassa végig az értékelésem, mert SPOILER tartalmú!!

A legnagyobb gondom az volt, hogy a történetírók kicsit elszúrták az egészet azzal, hogy egyik végletből a másikba vezették a történetet. Hisz előtérbe helyeznek egy sztriptíztáncosnőt, s annak meggyilkolását. Ilyenkor az ember az hinné, hogy az egész film erről a nyomozásról szól, vagy legalábbis ebből kifolyólag lesz valami (útóbbi történt inkább, de az sem teljes mértékben), de amint a szépséges Halle Berry meghal, a folytatás annyira más vágányra terelődik, hogy el is feledkezünk a csajról. Ez nem is lenne gond, hogy kimegy a fejünkből, hiszen ott van ugye a hős szerető, aki most vesztette el egyetlen (?) szerelmét és ez a kegyetlen érzés kiül az arcára és befolyásolja tetteit. Egy frászt! Sajnos itt van a másik gondom, mert Damon Wayans arcán az egész filmben kb. 10 másodpercig volt jelen az a bánat, amit a néző elvár. De mondjuk a bánat nem passzol a menő szövegekhez, szóval a rendező a nagyobbik jót választva a másikat hanyagolta.

A többi színésszel nem volt nagyobb gondom, mindenki megtette ami tőle tellett. A kegyetlen Taylor Negron, Noble Willingham mellett szívós főgonosznak minősült. De a show ugye nem ér véget, míg a kövér hölgy énekel (until the fat lady sings), ezeket a főellenségeket legyőzni sem volt leányállom. Bár a szenátor megmentése a golyótól nem volt a leg"emberibb" de sebaj.
Az operatőri és vágói munka hagy még csíszolni valót maga után, de ezt nem kell felháyni, néhol vannak kissebb nagyobb hibák de az összhatás így is nagyon jó. Főleg a zenei hanghatások, avval nem kötekedem.
Értékelés
________________________________
Így összegezve, Tony Scott azért csak jó munkát végzett, ide kattintva meg megtalálható egy jópár quote a filmből, élvezet olvasni őket!Az én értékelésem egy 8\10 lesz, nem is értem az imdb mért húz le valamit 6.6-ra. Talán nagy az ellentábor, minden esetre én mellette állok, igaz a film kezdetekor érdemes az agyat stand by üzemmódra átkapcsolni, akkor jobban élvezzük majd a műsőrt.

