Nemrég beszéltem egyik ismerősömmel, és neki ajánlottam ezt a filmet. Azt válaszolta, hogy amit mondok azok 100 éves filmek. Hát igen. Csak arról feledkezett el, hogy ezek a “százéves” filmek a filmművészet alapművei, mérföldkövei. Ezek azok a filmek amiket csak úgy emlegetünk: kihagyhatatlan klasszikus (ilyen még: Metropolis, Psycho, Száll a kakukk fészkére, Ragyogás, Rashomon, BlowUp stb..).
De térjünk vissza Orson Welles első lényeges remekművéhez, ahol a rendezésen kívűl a főszereplői posztban is megtaláljuk.
A történet egy hatalmas kastélyban kezdődik, ahol egy betegágyat láthatunk benne az ágybafekvő beteggel, aki percekkel később meghal száján az utolsó szóval amit még e világon kiejthetett: “Rózsabimbó”.
Ez az (talán) utalás nagyon senkit sem izgat, de egy hírügynökség elhatározza, hogy megfejti a rejtélyes szó értelmét, evvel is növelve a lap olvasottságát, hiszen fontos személy haláláról van szó.
Így hát, egy riporter (kinek arcát nem lehet látni, a kameraállás mindig csak hátulról filmezi) körbejárja az elhunyt minden hozzátartozóját, és az emlékekből megismerhetjük a zseniális üzletember és lapszerkesztő életét, titkait, vágyait.
Mert a filmbéli karakternek zsigereiben van az üzlet és a pénzforgatás, de ez sosem csábította. Egy kezdetben szerény lapocska (Inquirer) tulajdonosa amit azért tart, hogy a közt szolgálja, a mindennapi emberhez szóljon. Természetesen a lap veszteséges, de nem sokáig. Mr. Charles Foster Kane (Orson Welles) brilliáns húzásaival hamar tesz róla, hogy mindenki megismerje. Charles Kane az üzletének él, de élete nem unalmas. Kormányzónak kampányol, európai nagyhatalmakkal ápol személyes kapcsoltatot, gyönyörű felesége van, mindenki benne látja a jövendőbeli írányítót.
Ám mindez – egy váratlan fordulat miatt- összedől. A szavazók nem őt válasszák, felesége elhagyja. Az úriember már nem a régi, egy világ halt ki belőle (és ezt Orson Welles zseniálisan eljátsza). Épített egy gigantikus palotát (Xanadu) és oda rejtőzik el a világ elől, új feleségével (Dorothy Comingore). Itt éri utol halála rengeteg vizsály és áskálódás után.
A riporter, ezt a tragikumot megtudja közeli barátaitól és társaitól de a rejtélyre nem talál megoldást. A Xanadunak más tulajdonosa lesz, és a benne lévő rengeteg “kacatot” elégetteti. Fekete füst szál fel a kastély kéményéből, magával víve az örök rejtély megoldását, sejtetve, hogy végig előttünk volt, csak lusták voltunk eléggé kinyitni a szemünk.
Értékelés:
Vitathatatlan (amint már leírtam), hogy a Citizen Kane filmművészeti remekvű, minden klasszikus gyökere.
A főszereplők értették a dolgukat. Orson Welles nagyon magasra tette a mércét, de nem maradt le Dorothy Comingore és Joseph Cotten sem. Ha napjaink filmjeiben ekkora színészi játékokat fedezhetnénk fel (ami ritka, habár létezik!) egy szavam sem lenne.
Reális képet kapunk az akkori kampányviszonyokról, és természetesen, hogy már a 40’-es években is létezett zsarolás, megvesztegetés (míly meglepő).
A filmnek nyugodt szívvel adom meg a 10\10-et és fejet hajtok előtte.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése