2008. július 30., szerda

The Dark Knight értékelés.



Miután annyit hypeolva volt az egész alkotás, annyi poszter és trailer, na meg a türelmetlen várakozás után, akkora filmélményben volt részem, hogy kijelenthetem: Nem hiába döntött meg heti, napi stb. bevételi meg egyéb rekordot Gotham sötét lovagja! Amíg teljesen belemerülve a filmet néztem, mindvégig olyan érzés gyötört, hogy tíz percenként szünetet kell tartsak, hogy minden egyes képkockát fel tudjak dolgozni.

Az imdbét még most is uralja a film és habár nem hiszem, hogy ez a világ legjobb filmje, szánalmas a sok antifan, aki csak azért ad neki 1-est, hogy visszaálljon a "rend" (a visszavágást is elítélem a DK fanok részéről). Idővel úgy is lekerül, ez most egy ilyen hullám, ki kell várni a végét.

A történetről nem érdemes sok szót ejteni, hiszen nem sokkal több történt, mint ami kiderült a trailerekből. Elég az, hogy Jokernek, a kezdeti nehézségeken túl akad pár nemkívánt társa, Bruce Waynek meg Gordonnak pár nemkívánt ellensége. Többet nem szándékszok erről spoilerezni. Azonban sok a fordulat a történetszövésben, amit sejteni sem lehetett, és ez teszi igazán nagyszerűvé. Joker brutális! Még annál is brutálisabb, mint ahogy magunk elé képzeljük. A film végéig nem egyszer rázott ki a hideg, mert az ember libabőrősen ismeri el: ez a bűnőző borzasztó, de zseniális. Meg szeretném cáfolni a tévhiteket és a feltevéseket, Bruce Wayne nem hal meg! Történik ugyan tragédia, de ezt már nem árulom el. A lezárás meg természetesen folytatást sejtet, ha nem is a közeljövőben. 

Térjünk hát rá a film egyik legnagyobb erősségére: a színészi gárdára. Nem semmi amit Nolan összehozott. A Morgan Freeman- M. Caine- Bale triót már megszokhattuk, hogy hozzák a formájukat.

A két rangidős kolosszus különösen tetszett, mindketten annyira emberségesek és tisztességesek, hogy a néző szája rögtön elnéző mosolyra húzódik, ahogy ők ketten tűnnek fel a vásznon. Christian Balet meg azt hiszem, nem kell bemutatni, újra magasra tette a mércét, és megintcsak megmutatta, azért nem mindegy, hogy ki játsza a Denevérembert!Igaz, ebben a részben kevesebbet láttuk maszk nélkül, nem lehetett könnyű dolga a forgatáson most sem, ebben a hacukában.

A trió után Maggie Gyllenhaalra hívnám fel a figyelmet. Szerintem nagyon gyönyörű hölgy és tehetség is párosul mellé. Rachel Dawes karekterének döntő szerepe jutott a filmben, és Maggie, úgy érzem át is tudta mindezt élni. 

Döntő szerep jutott csakugyan Gary 'Sirius Black' Oldmannek (James Gordon), és Aaron Eckhartnak (Harvey Dent\KétArc) is. Mindkettőjük karaktere erényes amellett, hogy a jóra törekedtek -nembeszélve arról, hogy Oldman még hasonlít is az igazi képregénybeli Gordondonhoz.

És végül, és szándékosan hagytam a végére: Heath Ledger alias A Joker. Azt hiszem, és szerintem evvel mindenki egyetért, Heath karrierje evvel a szereppel a csúcsról is tovább szárnyalt. Valami eszméletlen amit ez az ember művelt. Hálívúd üdvöskéi közül nagyon kevés az a színész aki ezt merte volna vállalni, és mégkevesebb aki ugyanezt el is tudta volna érni.

Örül a szívem, mert ilyent nem mindennap lát az ember és szomorú is vagyok, mert Tőle többet nem is látunk. Méltán rászólgált ő is, hogy a filmnek bombasztikus a sikere, Béke Poraira.

A színészek után a rendezés és a történetszövésre térnék ki. Azt gondolom, egyikre sem lehet panaszunk. A vágások és az effektek nagyon jók, a történet olykor két vagy három szálon is fut, de nem bonyolították túl, mint általában szokás mostanság. A hangmérnöknek és hangeffektfelelősőknek meg külön plusz pont, a Jokernek köszönhetően amúgy is feszült légkört mégjobban feldobták.

Ezt a kis idézetet még sokat fogjuk látni, netes körökben, akár szlengként is:

Why so  serious?

Értékelés 

_________________________________________________________________

Mindent összevetve és jól megrágva, ez a film nagyon jól összehozódott, minden részlet a helyén, nincs értelmetlen történetszövés, a színészek hatalmasak. Bizts DVD vétel lesz, mint ahogy az első rész is. A filmre nyugodt szívvek 9.5\10 -et adok, ami a DVD után csak felfelé fog kerekedni. Előre megjósolva, az év filmjéről írtám értékelést az előbb. Bravó!

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

A film egy nagy problémája az, amit egy batman filmben nem kéne csinálni, hogy átviszik realizmusba. Ez nem baj, de ez egy mese. Persze, nem olyan unrealisztikus ábrázolásra gondolok, mint az ultrarossz Batman és Robin esetében. A denevérjárgány azért fejlődhetett volna ebben a részben, de nem, ugyanolyan katonai izé, mint volt. Én jövőhéten megfogom nézni, de csak Ledger miatt. Ja igen, ez még nem az év legjobb filmje. A főisten idén még megmenti egyszer a földet.

40-es írta...

A batmobil egy kis átváltozáson fog átesni.
SPOILER: Nézd meg egyik poszteren Bale motorját. Na ez lesz az!
A világ másik megmentője, ott kire gondolsz, mert van elég választék. Hellboyra?
Azt is megnéztem, majd írok róla, nem lett akkora dobás, mint ez.

Névtelen írta...

Mr. Keanu Reeves. Ha megmenti, ha nem, akkor is bűntetni fog. Már a dialógus kegyetlen jó. Lehet, hogy már megint egy remake, de ó jézus, az a pár mondat.

40-es írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
40-es írta...

áh, értem. The Day the Earth Stood Still, rendben Keanu miatt biztos megnézős kategória.
Drága Ferim, nem Bale miatt nézed majd meg a DKt? :D

Névtelen írta...

Zoltánom, ön húzza az agyam. Bale ? Az ki ? Csak egy nímand.

40-es írta...

hát biza nem ő mot a félisten a részben, hanem Heath, de ő se marad le sokkal.
Nézd meg a Wall-Ehoz amit írtam. Tetszett az?

Névtelen írta...

Önnek igaza van,mint általában szokott. Bizony. De önnek nem estek le a Star Trek és Star Wars filmzenei utalások. 'értem?

40-es írta...

moshogymongya :D

KYOZAI írta...

Köszi az élvezetes beszámolót !! Bár láttam a filmet (egyenlőre mozis) nem vagyok tulságosan elragadtattva. Erős túlzásnak, elnagyolásnak érzem a film körül kialakult hisztériát. Nem rossz film de nekem annyira nem jöttek be a szinészek, harvey kimondottan erőltetettenés bután játszott ( öregebb szinész kellet volna )...
Többször meg kell nézni mert a hills have eye második része se tetszett mozisan aztán tükör-be már majd be..artam annyira jó volt

PEACE