The Fall (Zuhanás) értékelés

A sulikezdés sok időt elvesz az emberektől, így drága filmjeinkre is mindenkinek kevesebb idő jut. Nekem ugyan még nem kezdődött meg az egyetem, de addig is még párszor beszúrom határidő-naplómba (ha lenne) eme alkotást, hogy szint vigyek a mindennapi szürkeségbe (minimum).

Kezdjük avval, hogy Tarsem Singh. Ha egy film ilyen rendezői személyiséget ápolgat a keblén, akkor az már erősen megnézős. Már csak azért is, mert ez az enyhén brilliáns indiai rendező 2 filmjének lehengerlő látványvilágával Darren Aronofskyt is maga mögé utasítja. A Zuhanás bejárt már számos fesztivált, és most jön a nagyközönség.

A strory nem indul bonyolultan és én nem mondok el többet, mint ami a trailerből már ki ne derült volna. Egy amerikai kaszkadőr, bizonyos Roy Walker (Lee Pace)  egy - a kaszkadőrök között is meredek- ugrásával a korházban találja magát, deréktól lefelé a teljes érzéktlenség lesújtó érzésével, és a barátnője is dobta egy gazdag ürge miatt. Nem volt könnyű hete, ugye? Egyetlen, szórakoztatónak mondható, időtöltése egy szintén abban a korházban gyógyulgató kislány elkápráztatása, mesebeli történeteivel. Roy története öt különböző emberről szól, kiknek közös céljuk van: megölni Governor Odious.

Mind az öt karkaternek meg van rá a saját oka. Alexandria (Catinca Untaru) gazdag képzelőerejére bízza magát, és az elénk tárulkozó, feléledt mesét az ő szemszögéből követhetjük nyomon. Ez azért érdekes dolog, mivel a kislány a korházban megismert személyeket helyezi bele az elképzelt történetbe, átformálva evvel a karaktereket. Hát ne is csodálkozzunk, hogy a főgonosz karakterét (Odious), Alexandria úgy látja, mint a gazdag ürgét aki miatt Royt elhagyta a kedvese. Ez teszi igazán különlegessé kettőjük kapcoslatát, mivel az ágyhozragadt kaszkadőr lelki szemei előtt is Odious karaktere lebeg (nem épp előnyös pozicióban). A mesét követve azonban egyre jobban elmosódik a határ valóság és képzelet között Alexandria előtt, és Roy ezt kihasználva, feladatok elé állítja az ifjú hölygyet. E feladatok sikeressége és Ron örök megnyugvása egyenesen arányosak, ha értitek mire gondolok(?). A storyról ennyit, aki nem bírja kivárni az Októbert az keresse meg a net áramlásában, biztosan sikerrel jár.

A rendezőt mostmár nem kel agyondicsérjem, egyszerűen érti a dolgát és ez nem is vitás. Olyan nagyszerűen variálja a színek és helyek közti kapcsolatokat, olyan mesebeli világot teremt, hogy néha le-leesett az állam. Visszakaptuk A sejt látványvilágát csak kevesebb durva és rengeteg fantáziadúsabb jelenettel.

A színészi teljesítnény számomra megfelelő volt. Nem játszodták túl a szerepüket és Lee 'The Piemaker' Pace nagyot alakított. Nem csak azért mert tehetséges szinész (ugye ezt már tudjuk a Pushing Daisies c. odabaszós sorozatból), hanem mert karaktere pszichológiailag is részletesen ki van dolgozva és erre ő nagyon tud figyelni. A másik nagy dobbantás természetesen a román származásu, nagyon édes színésznő(cske) Catinca Untaru, aki 11 életévével a felnőtteket is megszégyenítette.

Krishna Levy-re is kitérnék, kinek neve sokaknak nem mond semmit (be kell vallanom, eddig nekem sem). Ő komponálta a filmhez a felemelő dallamokat és azért egy ilyen típusú filmnél az a minimum, ha a zenei hatás  is megközelíti a vizuális élményt. Elérte.

Minden eddigit összevetve, a rendezés nagyon jó, a színészi alakítás szintén, történet rendben, vágás elégséges. 

Ez az alkotás nem egy hétvégi kikapcsolódásra szánt film, nem haverokkal kell nézni nagy adag ital- és ételmennyiség mellett. Az agyat sem kell stand by módra átteni. Barátnővel vagy egyedül érdemes végigkövetni az eseményeket és a végén egy könycseppet elmorzsolni nem szégyen (én megtettem).

Az én értékelésem egy erős 9\10 simán. Aki úgy érzi, hogy túlreagálom, az  kommentbe írja le, hogy miért is. Nagyon tetszett!